feliratkozás: Bejegyzések | Hozzászólások:

Winnyt átejtik, marad egy hatalmas adag csipszes szendvics, de Pat a denevér, közbelép

Winnyt átejtik, marad egy hatalmas adag csipszes szendvics, de Pat a denevér, közbelép bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Winnyt átejtik, marad egy hatalmas adag csipszes szendvics, de Pat a denevér, közbelép

Winny gyorsan csomagolt, az új találmánya a csipszes szendvics halomra készült. Igen, már unta a sajtos és lekváros zsemlét. A csipszet pedig nagyon szerette, de csak ritkán jutott hozzá, és most talált egy nagy zacskó Tortilla csipszet… Már nagyon várta ezt a kirándulást, gyönyörűen sütött a nap, és szeretett az erdőben bóklászni.  És kicsit már hiányoztak a többiek, ritkán hívták el bárhova is. De most segíteni kellett!

Irene eltűnt, meg kell keresni, ezért indultak a Gerecsébe!

Csak egy kicsit zavarta, hogy Molly, a kishúga, ahogy meghallotta a kirándulás hírét, rögtön zokogásban tört ki, hogy ő is akar menni. Winny igaziból szerette Mollyt, de mostanában zavarta, hogy mindig rajta lóg. Tök ciki a többiek előtt is, hogy csatolt ovissal érkezik, de már mindegy. Majd valahogy megpróbálja lerázni, és egyébként pedig Molly megígérte, hogy szerez neki egy szempillaspirált, ha elviszi.

Időben kész lettek, 10-kor már a pályaudvaron voltak, de nem láttak senkit. Egy vonat épp akkor robogott ki, és a peronon egyszer csak észrevették Sallyt és Ulrikot.

– Sziasztok, még csak Ti?

– Már csak mi – válaszolta szomorúan Sally. A többiek megbeszélték, hogy hamarabb indulnak, és nem értem ide- mondta ajkbiggyesztve.

– Neked nem szóltak? – kérdezte Ulrik, de nem várta meg a választ, folytatta is – Gondolom nem, hát azért maradtam itt, hogy megvárjalak.

Winny egyszerre érzett haragot, meghatottságot, és csalódottságot, de az utóbbi volt a legerősebb, már megígérte Mollynak a kirándulást…

– Mi lenne ha mi is kirándulni mennék? –kérdezte Ulrik. Ha már így együtt vagyunk, jó lenne, menjünk el a Nagykopaszi  kilátóba!

Molly könyörgő tekintettel nézett Winnyre, Ulrik és Sally is lelkesnek tűnt. Winny nagyon csalódott volt, egyáltalán nem Ulrikkal és Sallyvel tervezte ezt a napot együtttölteni. Bár Sallyt végül is azon kivételes személyek közé tartozott, akit kedvelt, hisz mindig rendes mindenkivel, de most kalandra vágyott, megkeresni Irene-t! Az kihívás! Ulrik pedig olyan furcsa, egyben érdekes, de unalmas. Na mindegy, tök mindegy, rábólintott.

 

Elsétáltak az erdőhöz, rátértek a zöld háromszöggel jelzett útra, és nagy iramban kaptattak felfelé. Ulrik folyamatosan Mollyt szórakoztatta, elbújt egy fa mögé, és előugrott, majd énekelni kezdett, és bevonta Sallyt is a hangversenybe. Winny örült ennek, mert Molly már rég nem nevetett ennyit, talán mióta elment az anyukájuk, azóta egyszer se. Winny sajnálta Mollyt, de képtelen volt ilyen gyerekes szintre ereszkedni, így még jól is jött Ulrik. Winny jól érezte magát, a nap olyan gyönyörűen átsüt a  ritkás erdő fái között, hogy ez teljesen elkápráztatta. Élvezte a fény és az árnyék szaggatott játékát.

 

Mire felértek a kilátóba dél lett, alaposan megéheztek.

– Kértek csipszes zsemlét? – Winny körbekínálta a szendvicseit.

Mindenki szájtátva meredt rá, és senki nem kért belőle.  Persze Sally táskájából előkerült mogyorókrémes szendvics hamar elfogyott, még Molly is rögtön rácsapott egyre.

Egyszer csak Sally sikítozni kezdett, Winny odafordult nem értette mi ez a nagy lárma.

– Hisz ez csak egy denevér!

Winny kifejezetten kedvelte az ijesztő vagy ronda lényeket, és Pattel a denevérrel is megismerkedett. Elpanaszolta reggeli átverést, és Irene eltűnését.  Pat pedig mesélt egy másik útról, ahol több kidőlt fa és egy sziklamélyedés is menedéket adhat az arra tévedőknek, nemrég ott látott egy borzot, előtte pedig egy egész vakond család tanyázott ott hetekig.

Winny izgatottan kérte, hogy kísérje el őket arra, persze nem hitte, hogy az a borz, pont Irene lenne,  de hátha.

Hűvösödött az idő, hamarosan útra keltek. Elöl röpdösött Pat, néha eltűnt, néha előbukkant, ő mutatta az utat. Utána Molly és Polly szökdécselt, Ulrik ott ugrándozott mellettük, őket követte Winny, aki már nem is látta őket, csak a hangos kacarászás után ment. Sosem értette miért kell az erdőben énekelni, és ugrándozni? Hiszen így nem lehet hallani az erdő hangjait! Ő inkább csendben szeretett bóklászni. Egy idő után azért már vágyott a többiekre, próbálta utolérni őket, és gyorsabbra vette a tempót, de hiába. Hogy szórakoztassa magát, el kezdte fújni a forgóját, ami mindig megnyugtatta. Nagyon hosszúnak tűnt az út, pedig többnyire lefelé mentek, már alig várta, hogy hazaérjenek, vagy legalább utolérné a többieket! Ha ugrándozni nem is akart, de legalább látná őket…

Egyszer csak jelzett Pat, és letértek a „zöld háromszögről”, a „piros ribizlivel” jelzett útra, törött fatörzseken másztak keresztül, és egy patak felett átvetett faágon kapaszkodtak át… amikor meglátták… meglátták a borzot, épp makkot rágcsált, de nem vette észre őket. Már ott voltak a háta mögött, amikor megfordult. Könnyek gyűltek a szemébe a boldogságtól.  Próbált megszólalni, de alig tudott kinyögni pár szót.

– Há-á-á-át t-ti vagy-tok?

Nyakukba borult. Hamarosan hazaindult a kis csapat, Irene a borz csak mesélt és mesélt, mindenki szájtátva hallgatta kalandjait.

Winny nagyon büszke volt, hogy ők találták meg Irenet! Ők, pont ők!

 

Hozzászólások lezárva