feliratkozás: Bejegyzések | Hozzászólások:

Winny új kabátja

Winny új kabátja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Winny új kabátja

Winny új kabátja

– Haaaapci! – prüszkölt nagyot Winny, aznap már sokadik alkalommal.
– Látod, Winny, mi mondtuk, hogy… – korholta az örök stréber Polly, akivel a karácsonyi műsoron történtek után azért valamivel barátibb lett a viszonya, de Winny ingerülten közbevágott.
– Dudom, haggyá má’ ezzel, bár a gönyögömön jön gi! – és bevetette leghatásosabb „jaj-de-elegem-van” szemforgatását.
Polly zavartan elhallgatott, Winny pedig két  újabb hatalmasat tüsszentett, csak úgy zengett a buszmegálló.
– Legalább gyógyteát iszol? – kockáztatta meg kissé hűvösebb hangon Polly – Tudod, hársfa, bodza, menta, csipke, mézzel, de citrom nélkül., ahogy Ulrik említette tegnap a jégpályán.. –
– Deb idddam bég, bikor iddam bolna? – dohogott náthásan a fekete nyúl, miközben a a buszra várakoztak dideregve.
Ekkor futott be Ulrik, aki a szokott cuccán túl egy kis táskaszerűséget is vitt.
– Sziasztok, hogy vagy Winny? – köszöntötte a béka a két nyuszilányt.
– Hod lennég, hááá- ááááápcccciiii, háád bocsékul, ládhadod – zsémbelt Winny egy újabb prüszkölés közepette.
– Szerintem ilyen állapotban inkább otthon kéne pihenned… – vélekedett Ulrik.
– De gezd bár de is! – vetett  egy vészjósló pillantást barátjára Winny – suliba gell mennem és gész! –
jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon és látványosan végigsimított vadonatúj, csodaszép kabátján, Ulrik kikerekedett szemmel nagyokat nyelve nézte.

 

Horváth Dalma: Winny új kabátja

Horváth Dalma: Winny új kabátja A Pet Shop Story "Hatalmas Húsvéti rajzpályázat 2012" különdíjas rajza

Mert nem ám a tudásszomj hajtotta ilyen erősen az iskolába Winny-t, hanem az, ahogy elképzelte magában, milyen elismerő és irigykedő pillantások kísérik majd, amikor végiglejt a folyosókon ebben a dögös, csini cuccban, „ettől még biztos Hodge-nak is kieseik a szeme” gondolta kajánul, két prüszkölés közben.
Szó, ami szó, Winny valóban nagyon csábosan festett az új kabátban, amit már rég kinézett magának. Szerencsére karácsonyra egy távol élő rokona ajándékutalványt küldött és apukája péntek este  megengedték, hogy ő maga vehessen rajta valami ruhát. Polly, Irene és a kishúga, Molly is elkísérték, Edmund bácsi, a hód vitte be őket a belvárosba ütött-kopott régi autójával, mivel arra volt dolga, és megbeszélték, hogy másfél óra múlva a kijáratnál felveszi őket, mikor hazaindul.

–  Csak maradjatok mindig együtt és ne eresszétek el Molly kezét! – intette őket az öreg, mikor kiszálltak.
– Ne kell aggódni, nagyok vagyunk már – fölényeskedett Winny szokott modorában, aztán látva az öreg hód fejcsóválását, még bocsánatkérően hozzátette: – Vigyázunk, Edmund bácsi és köszönjük a fuvart –
– Akkor másfél óra! – dörmögte Edmund bácsi megenyhülve és csörömpölve elhajtott.
A lányok pedig bevetették magukat a butikok csábító kavalkádjába. Molly minduntalan meg akart állni egy-egy játékbolt kirakatánál bámészkodni, de Winny türelmetlenül húzta tovább.
– Most én vagyok a főnök! – vetette oda foghegyről a többieknek, de nem tudta palástolni izgalmát, ahogy kedvenc ruhaboltja felé siettek.
– Mikor nem?! –  fanyalgott kissé gúnyosan Irene, egy tükör előtt illegetve magát.
Hát persze, Winny-kém – helyeselt buzgón Polly, aki még mindig kicsit úgy érezte, viszonoznia kell a karácsonyi műsoron kapott segítséget.
– És én mit kapok? – nyafogott Molly – ugye vesztek nekem egy naaaaagy nyalókáááát? Olyan csíkosat akarok, olyaaaat! – mutatott az egyik cukrászda pultján pompázó hatalmas, piros-fehér csíkos, kampósbot alakú édességre.

Winny, Polly és Irene összenéztek. Tudták, hogy ha nem engednek, akkor egész idő alatt hallgathatják a kishúg nyafogását, de ha megkapja, amit szeretne, akkor talán csöndben lesz, míg végeznek. Gyorsan összedobtak a zsebpénzükből egy nyalókáravalót és míg Polly bement a boltba, Winny leguggolt Molly elé.

– Hát jól van, húgi, megkapod – mosolygott rá, de aztán szigorúbban folytatta – de akkor ezután semmi nyafogás, semmi hiszti, és azt csinálod, amit mondtuk, rendben? –
– Igen! – bólogatott felcsillanó szemmel Molly és pillanatok múlva már kezében is volt az óriási, színes, cukros rudacska, amit boldogan nyalogatni is kezdett, miközben hagyta, hogy Winny kézen fogva húzza maga után.

Hamarosan célhoz értek, Polly átvette Molly felügyeletét, miközben Irene és Winny körbejártak a ruhák közt és sorra próbálgatták őket. Polly kicsit irigykedett, hogy ő ebben most nem nem vehet részt, de szerencsére legalább Molly-val nem volt sok dolga, kis nyuszilány csendben bámészkodott, lekötötte a nyalókája.
Irene elég hamar beleszeretett egy cuki sapkába, amit meg is vett, így már csak Winny-re vártak, aki egyszer csak előpenderült a próbafülkéből, és mindhármuknak leesett az álla.
Winny-n egy fantasztikusan csinos, egyedi, csábos kabát pompázott, mintha ráöntötték volna, nagyon mutatós volt benne, ezt mindhármuknak el kellett ismerni – Molly őszinte rajongással, míg Irene és Polly némi irigykedéssel, de lenyűgözve dicsérték, egymás szavába vágva.

– Winny-kém, ez hihetetlen… álmélkodott Polly – a legszebb kabát, amit valaha láttam…! –
– Hát ez király, tényleg – bámulta Irene is – ez tuti siker lesz a suliban! – mondta kicsit elszontyolodva, mert már nem is érezte olyan jónak a saját sapkáját. Irene mindig nagyon elegánsan öltözött és úgy érezte, Winny új szerzeménye veszélyezteti a suliban kivívott pozícióját a lányok közt.
– Ugye? – feszített büszkén Winny, jobbra-balra forogva pózolt és diadalmasan villogtatta a szemét.
Irene közelebb ment és szakértő módon megvizsgálta az anyagát.
– Te Winny… tűnődött el aztán – vékony ez télire… – vélte aztán.
– Ugyan, dehogy – felelete még mindig megittasulva saját külsejétől Winny „irigykedsz, mi?” kuncogott magába és ügyet se vetett a borz aggodalmaskodására.

Polly is közelebb lépett és ő is végigsimogatta a kabátot, megfogta az anyagát és Irene pártjára árt.

– Winny,-kém ez tényleg nem tűnik túl melegnek, tudod, nagyon fagyos időt mondtak még hetekig – folytatta kissé tudálékos stílusában – Szuper csini, de ebben könnyen megfázhatsz! – figyelmeztette ő is.
– És ez nem is vízhatlan – tette hozzá Irene, aki jobban örült volna, ha sikerül elbizonytalanítani a káprázatos külsejű fekete nyuszilányt.

De Winny-t nem lehetett eltántorítani, úszott a boldogságban, hogy milyen dögös cuccot fog hordani.
„Hát aztán? Nem számít, ha esetleg kicsit fázom is” gondolta magában, de hangosan csak annyit mondott, miközben a pénztárhoz ment.

– Eh, ne vészmadárkodjatok már! Elég meleg és kész, esőben meg majd… majd viszek ernyőt! – jelentette ki és már át is nyújtotta az ajándékutalványt a pénztárosnak.

Winny annyira el volt telve új szerzeményétől, hogy le se vetette, régi kabátját csomagolták a zacskóba, ő pedig büszkén, pipiskedve vonult az irigykedő barátnőitől kísérve, a nagyobb hatás kedvéért még Mollyt se vette át Polly-tól, aki már kezdett kicsit megneheztelni.
A másfél óra lassan el is telt és ahogy a kijárat felé vették útjukat, egyszer csak Ulrikba botlottak, aki épp az egyik gyógynövényboltba ment.

– Hűűűű, Winny! – nézett nagyot a béka és áhítattal pislogott a nagyon csábos Winny-re. – Hát… hát… nem is találok szavakat – dadogta elpirulva kissé – ez fantasztikus! –
Winny ide-oda forogva illegette magát, büszkén zsebelve be barátja bámuló pillantásait.
– Tudom… – fölényeskedett ismét egy kicsit.
– Tavasszal majd nagyot fognak nézni a suliban – dicsérte tovább Ulrik
– Miiii? Tavasszal? Mit képzelsz, dehogy várok addig, már hétfőn ebben megyek az első napra! – csattant fel Winny morcosan.
– De… ez nem igazán télikabát… – mondta tétován Ulrik, mert nem akarta felhergelni Winny-t – igazán nagyon csinos, de meg fogsz fázni benne… – aggodalmaskodott ő is.
Winny toppantott a lábával.
– Mi van már, itt mindenki gyámkodni akar felettem? – vágott ki egy műhisztit – most már duguljatok el ezzel a megfázással! – nézett végig megvetően a kitörésétől megszeppent társaságon.
– Nem hiszi el… de majd megbánja – súgta oda Irene kicsit kárörvendően a békának. Ulrik nem felelt, mert egyrészt tudta, hogy igaza van, másrészt viszont nem tetszett neki, hogy Irene irigykedik.
Nagy csörömpöléssel és pufogással Edmund bácsi csotrogánya fékezett a bejárat mellett, a lányok gyorsan elköszöntek és beszálltak, Ulrik pedig fejcsóválva ment a gyógynövényboltba, ahol előrelátóan beszerzett néhány extra doboz gyógytea-hozzávalót megfázás ellen.

A hétvégén zord, fagyos volt az idő, de Winnyt nem lehetett eltántorítani, hogy az új kabátját hordja, pedig már apukájával is levágott egy veszekedést, mert ők se tartották elég melegnek télire az új szerzeményt. Ebben ment korcsolyázni a jégpályára is, ahol Polly és Irene némi kárörömmel, Ulrik pedig aggódva figyelte, ahogy egyre náthásabb lesz.
Meg is fázott, annak rendje és módja szerint, és most a hapcizásától visszhangzott a buszmegálló.
Ulrik kinyitotta a kis táskát és egy termoszt vett elő belőle, Winny felé nyújtotta, aki kérdően meredt rá.

– Gyógytea… – mondta Ulrik – hárs, bodza, menta, csipke… mézzel. Finom meleg, igyál sokat belőle! – és kicsit kérdően nézett rá, nem tudván, vajon a fekete nyuszilány hogy reagál.

Winny elvörösödött, bár ez fekete bundáján alig látszott.

– Ezt… degem hoztad? Duddad? – kérdezte kicsit meghatódva, nem csak a náthától szipogva.

Ulrik csak bólintott.

– Göszödöm – mondta halkan Winny és jólesően kortyolni kezdte, hamarosan átmelegedett, és nem csak az italtól.

Mese író: Imhof Iván

Hozzászólások lezárva